Szíriában megtörtént, amire számítani lehetett

2025. március 09. 16:02

Helyi források szerint több, mint ezer ember vesztette életét az új kormány és alavita felkelők összecsapásaiban.

2025. március 09. 16:02
Sayfo Omar
Sayfo Omar
Facebook

Szíriában megtörtént, amire számítani lehetett. Helyi források szerint több, mint ezer ember vesztette életét az új kormány és alavita felkelők összecsapásaiban, illetve iszlamista fegyveresek által felekezeti alapon elkövetett mészárlásokban. Mi történt pontosan és merre tovább? A december óta kormányzó iszlamista HTS mindössze 30 ezer fegyveresével próbálta fenntartani az országban a rendet, számuk pedig kevésnek bizonyult. Hiába tette gesztusok sorát az új ideiglenes elnök Ahmed as-Sharaa a kisebbségek felé és biztosította őket arról, hogy az ország részének tekinti őket, mindez kevésnek bizonyult. A tengerparton a kormányzathoz nem kötődő, de azt támogató iszlamista csoportok elkezdték kezükbe venni az igazságszolgáltatást és több, mint 160 olyan alavitával végeztek az utcákon, akik az Aszad-rezsimet szolgálták és akiket gyilkosságokkal, kínzásokkal vagy letartóztatásokkal vádoltak. Az alaviták körében, különösen a közösségi médiumok visszhangkamráiban ezt sokan etnikai tisztogatásként értékelték.

Ezt is ajánljuk a témában

December végén korábban Aszad-párti alavita katonák és kormánypárti milicisták megalapították a Szíriai Népi Ellenállás nevű szervezet, mely harcot indított a tengerparti vidékeken állomásozó kormányerők ellen, és kisebb akcióik során több, mint száz katonával végeztek.

Az Aszad-párti alaviták gazdasági helyzete katasztrofális. Aszad idejében 80 százalékuk a hadseregben vagy közigazgatásban dolgozott, decemberben pedig szélnek eresztették őket. A HTS elkezdte felszámolni az alavita klánok által üzemeletetett, Libanonba irányuló csempész hálózatokat is, amivel a közösségek jelentős bevételektől estek el. A helyzetet rontja, hogy az Egyesült Államok nem siet feloldani a Szíriát sújtó szankciókat. Az alaviták tudják jól, hogy ha a pénzcsapok meg is nyílnak, ők akkor is a sor legvégén várhatnak a jussukra.Az SZNE szórványos akciók után múlt hét csütörtökön átfogó támadásokat indított a kormányerők tengerparti állásai ellen. Dzseblában 50 kormánykatona és 45 támadó vesztette életét. A hírre Idlib felől megindultak a szírekből és külföldiekből álló dzsihadisa csoportok a tengerpart felé. Az ezután történtekről két narratíva él: Az egyik szerint a kormányerők vérengzést hajtottak végre alavita civilek körében. A másik szerint a kormányerők a felkelőket vették célba, miközben a szakadár frakciók az alavita polgári lakosságon álltak bosszút. Merre tovább mindezek után? A kormány hivatalos közleménye szerint a felkelést leverték. A vérengzést követően a kormány lezárta a tengerpartra vezető autóutakat a dzsihadisták előtt. Televíziós beszédében Ahmed as-Saraa elítélte a vérengzést, nemzeti egységet hirdetett, az elkövetők felkutatását és elszámoltatását ígérve. Kérdés azonban, hogy a kormánynak lesz-e erre kapacitása.

Az Európai Unió és az arab országok óvatosan fogalmaznak, egyszerre ítélik el a felkelők kormány elleni támadásait és a civilek lemészárlását. Tudják jól, hogy ha megvonják bizalmukat a kormánytól, azzal Szíriát a háború folytatása felé taszítják, ha pedig tényként fogadják el, hogy a kisebbségek veszélyben vannak, azzal alsó hangon hárommillió menekültnek kínálnak meghívólevelet.

Az események után az új szír vezetés számára nehezebb lesz egyben tartani az országot, mint eddig, hiszen sem az ország déli részét ellenőrző drúz, sem pedig a nyugati országrészt uraló kurd milíciák sem sietnek majd lemondani fegyvereikről, és betagozódni a hadseregbe. Ez akár Szíria föderalizációjához is vezethet. Kérdés, hogy hol lenne az alaviták helye egy ilyen rendszerben? Míg ugyanis a drúzoknak Izrael, a kurdoknak pedig Amerika kínál védelmet, az alavitáknak nincs patrónusuk.  Ez persze változhat is. Izraelt aggasztja, hogy a vele finoman szólva ambivalens viszonyt ápoló Törökország megerősítette pozícióit Szíriában és épp biztonsági megállapodást készül kötni Damaszkusszal. Február 28-án látott napvilágot a hír, hogy Izrael az Egyesült Államoknál azért lobbizott, hogy Oroszország visszatérhessen a tengerparti régióba, ezzel ellensúlyozva Törökországot. A videó felvételek, melyeken alavita civilek a Khmeimim városában lévő orosz bázist ostromolták, védelemért könyörögve, morálisan megerősítik Moszkva pozícióit. Egy biztos. Az előző napok során okozott kár helyrehozhatatlan.”

Nyitókép: Diego Cupolo/ AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
c-critical
2025. március 09. 20:53
Még nem olvastam el ezt a cikket, ám amikor hatalomra került a HTS ez a csávó arról beszélt (egy interjúban), hogy mérsékeltek, és az a céljuk, hogy áthidalják a felekezeti különbségeket az országban, szóval minden fasza. Most meg azt írja, hogy számítani lehetett arra, hogy keresztényeket, meg más felekezethez tartozó embereket gyilkolnak majd.... (én mondjuk számítottam rá, de ez a figura kb 1 hónapja még teljesen mást mondott). Mindenesetre ezekszerint az történt, hogy a hatalmat átvevő vezetés amint megkapta a nyugattól a "kóser pecsétet" (meg gondolom egyéb támogatást), elkezdte azt, amit egyébként az arabus beteg állatok kb 1000 éve csinálnak. Kiírtják azokat, akik máskép gondolkodnak a vallásról, meg úgy egyébként az életről.
Nimril
2025. március 09. 18:51
Ugyanmár, ezek progresszív dzsihadisták, szinte már demokraták. Annalena is megmondta, ő meg olyan okos nő, én neki hiszek! :)
kovsa2
2025. március 09. 17:50
https:/*/x.com/maxotte_says/status/1898296440914407523 No comment.
uranvaros
2025. március 09. 16:35
Dolgozni kéne, mezőgazdaság, ipar, halászat stb enni kéne adni az embereknek, iskolákat működtetni és az összes szomszédos országgal békét kötni. Mi a rossz a föderalizációban? Libanon Szíria része volt, a kurdok rendkívül hálásak lennének egy kis önállóságért
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!